FŐOLDAL

E weboldal célja, hogy a legfrissebb pályázatokról tájékoztassa a honlap látogatóit, a hazai cégvezetőket, gazdasági vezetőket, szakembereket.

Kérem, vegye figyelembe, hogy e weboldal esetében a tér- és időbeli korlátok miatt nem törekedhetünk a teljességre és a mindenre kiterjedő alaposságra, munkatársaink segítségével azonban képesek vagyunk az Ön kérdéseire személyre és vállalatra szabottan válaszolni. Keressen fel minket! Köszönjük megtisztelő figyelmét!

Ügyfeleink uniós és hazai forrásból kiírt pályázatok elnyerésével vissza nem térítendő támogatásokhoz juthatnak, melyek segítségével megvalósíthatják ötleteiket, fejlesztési elképzeléseiket, beruházásaikat. A pályázatmenedzsment folyamat első lépéseként díjmentes pályázati-audit vizsgálatot végzünk, melynek célja a pályázóval, valamint projektjével szemben támasztott feltételeknek való megfelelés megállapítása és a sikeresség valószínűségének meghatározása. E közös érdekeket szolgáló vizsgálat eredményének megfontolása után kerül sor szerződéskötésre, így kizárólag megfelelő esélyekkel induló projekthez írunk pályázatot. Pályázatírói szolgáltatásunk keretében vállaljuk, hogy a pályázatához szükséges, gyakran több száz oldalas dokumentáció teljes körű összeállításán és a pályázati adatlap elkészítésén túl gondoskodunk a pályázati dokumentáció előírt példányban történő postai feladásáról, ezen kívül szakértő tanácsadóként támogatási szerződésének megkötésekor is rendelkezésre állunk.